|
A szentmise állandó részei magyarul
Letölthető változat
pdf formátumban (~114 Kbyte)
BEVEZETŐ SZERTARTÁS
KEZDŐÉNEK
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Amen.
A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek
egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.
És a te lelkeddel.
Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy
méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat
vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én
vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen
Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, és titeket, testvéreim, hogy
imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.
Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az
örök életre.
Amen.
KYRIE
Uram, irgalmazz!
Uram, irgalmazz!
Krisztus, kegyelmezz!
Krisztus, kegyelmezz!
Uram, irgalmazz!
Uram, irgalmazz!
GLORIA
Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.
Dicsőítünk téged, áldunk téged, imádunk téged, magasztalunk téged, hálát adunk
neked nagy dicsőségedért, Urunk és Istenünk, mennyei Király, mindenható
Atyaisten. Urunk, Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, Urunk és Istenünk, Isten
Báránya, az Atyának Fia, te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk; te
elveszed a világ bűneit, hallgasd meg könyörgésünket. Te az Atya jobbján ülsz,
irgalmazz nekünk. Mert egyedül te vagy a Szent, te vagy az Úr, te vagy az
egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt, az Atyaisten
dicsőségében. Amen.
KÖNYÖRGÉS
AZ IGE LITURGIÁJA
OLVASMÁNY - VÁLASZOS ZSOLTÁR
SZENTLECKE - ALLELUJA
EVANGÉLIUM
Az Úr legyen veletek.
És a te lelkeddel.
Evangélium Szent N. könyvéből.
Dicsőség neked, Istenünk.
Ezek az evangélium igéi.
Áldunk téged, Krisztus.
HOMÍLIA
HITVALLÁS
Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden
láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus
Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete
előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a
valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű; és
minden általa lett. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a
mennyből.
Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett. Poncius
Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra feltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának
jobbján, de újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem
lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a
Fiútól származik; akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő
szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, vallom az egy
keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a haltak feltámadását és az eljövendő
örök életet. Amen.
HÍVEK KÖNYÖRGÉSE
AZ EUCHARISZTIA LITURGIÁJA
Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk a
kenyeret. Felajánljuk neked, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét.
Ebből lesz számunkra az élet kenyere.
Áldott legyen az Isten mindörökké.
Áldott vagy, Urunk, mindenség Istene, mert a te bőkezűségedből kaptuk a bort.
Felajánljuk neked, mint a szőlőtő termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből
lesz számunkra a lélek itala.
Áldott legyen az Isten mindörökké.
Imádkozzatok, testvéreim, hogy áldozatunk kedves legyen a mindenható Atyaisten
előtt.
Fogadja el az Úr kezedből az áldozatot nevének dicséretére és dicsőségére,
mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára.
FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS
Amen.
II. EUCHARISZTIKUS IMA
Az Úr legyen veletek.
És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát
adjunk, Szentséges Atyánk, néked szeretett Fiad, Jézus Krisztus által.
A te örök Igéd ő, általa alkottál mindent, és őt küldted, hogy Üdvözítőnk és
Megváltónk legyen: ezért öltött a Szentlélektől testet, és született a Szent
Szűztől. Majd akaratodat teljesítve, és szent népet szerezve néked, a keresztfán
kitárt karral elszenvedte a kínhalált, hogy feloldja a halálnak átkát, és a
feltámadásról bizonyságot adjon nékünk.
(Mi) Ezért az angyalokkal és minden szenteddel együtt dicsőségedet hirdetjük, és
egy szívvel énekeljük (mondjuk):
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség Ura, Istene. Dicsőséged betölti a
mennyet és a földet. Hozsanna a magasságban. Áldott, aki jön az Úr nevében.
Hozsanna a magasságban.
Valóban szent vagy, Istenünk, minden szentség forrása.
Kérünk, szenteld meg ezt az adományt, áraszd le rá Szentlelkedet, hogy számunkra
a mi Urunk, Jézus Krisztus teste és † vére legyen.
Ő mielőtt önként átadta magát a szenvedésre, kezébe vette a kenyeret, hálát
adott, megtörte, tanítványainak adta, és így szólt:
VEGYÉTEK, ÉS EGYETEK EBBŐL MINDNYÁJAN, MERT EZ AZ ÉN TESTEM, MELY ÉRTETEK
ADATIK.
A vacsora után ugyanígy kezébe vette a kelyhet is, majd ismét hálát adott,
odaadta tanítványainak, és így szólt:
VEGYÉTEK, ÉS IGYATOK EBBŐL MINDNYÁJAN, MERT EZ AZ ÉN VÉREM KELYHE, AZ ÚJ ÉS ÖRÖK
SZÖVETSÉGÉ. EZ A VÉR ÉRTETEK ÉS SOKAKÉRT KIONTATIK A BŰNÖK BOCSÁNATÁRA. EZT
CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE.
Íme, hitünk szent titka.
Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.
Ezért Fiad halálának és feltámadásának emlékét ünnepelve, felajánljuk neked,
Istenünk, az élet kenyerét és az üdvösség kelyhét, és hálát adunk, mert arra
méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk neked.
Kérve kérünk, gyűjtsön egybe a Szentlélek mindnyájunkat, akik Krisztus testében
és vérében részesülünk.
Viseld szíveden, Urunk, Egyházad sorsát az egész világon, tedd tökéletessé a
szeretetben N. pápánkkal, N. püspökünkkel és az egész papsággal együtt.
Emlékezzél meg a feltámadás reményében elhunyt testvéreinkről, és mindazokról,
akik irgalmadban bízva távoztak el a világból; bocsásd őket szent színed
látására. Könyörülj, kérünk mindnyájunkon, hogy Isten anyjával, a Boldogságos
Szűz Máriával, a szent apostolokkal és minden szenttel együtt, akik a világ
kezdete óta kedvesek voltak előtted, részesei lehessünk az örök életnek, és
dicsőítve magasztaljunk téged, Jézus Krisztus, a Te Fiad által.
Őáltala, Ővele és Őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben
minden tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké.
Amen
VAGY:
III. EUCHARISZTIKUS IMA
...
Valóban szent vagy, Istenünk, és méltán dicsőít téged alkotásod, az egész
teremtett világ, mert Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, a Szentlélek
erejével éltetsz és megszentelsz mindent, és népet gyűjtesz magad köré
szüntelen, hogy napkelettől napnyugatig tiszta áldozatot mutasson be neked.
Kérve kérünk tehát, Istenünk, a Szentlélek által szenteld meg áldozati
adományunkat, hogy teste és † vére legyen Fiadnak, akinek rendelése szerint
ezeket a szent titkokat ünnepeljük.
Ő ugyanis azon az éjszakán, amelyen elárultatott, kezébe vette a kenyeret, és
neked hálát adva áldást mondott, megtörte, majd tanítványainak adta, és így
szólt:
VEGYÉTEK, ÉS EGYETEK EBBŐL MINDNYÁJAN, MERT EZ AZ ÉN TESTEM, MELY ÉRTETEK
ADATIK.
A vacsora után ugyanígy kezébe vette a kelyhet, és neked hálát adva áldást
mondott, majd tanítványainak adta, és így szólt:
VEGYÉTEK, ÉS IGYATOK EBBŐL MINDNYÁJAN. MERT EZ AZ ÉN VÉREM KELYHE, AZ ÚJ ÉS ÖRÖK
SZÖVETSÉGÉ. EZ A VÉR ÉRTETEK ÉS SOKAKÉRT KIONTATIK A BŰNÖK BOCSÁNATÁRA. EZT
CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE.
Íme hitünk szent titka.
Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.
Annak emlékét ünnepeljük tehát Istenünk, hogy Fiad üdvösségünkért szenvedett,
csodálatosan feltámadt, fölment a mennybe, és második eljövetelét várva hálás
szívvel felajánljuk neked ezt az élő és szent áldozatot.
Tekints, kérünk, Egyházad áldozati adományára, ismerd föl benne Fiad áldozatát,
amely által kiengesztelődni akartál. Add, hogy mi, akik az ő testét és vérét
magunkhoz vesszük, Szentlelkével eltelve egy test és egy lélek legyünk
Krisztusban.
Ő tegyen minket neked szentelt örök áldozattá, hogy elnyerhessük az örökséget
választottaiddal: elsősorban Isten Anyjával, a Boldogságos Szűz Máriával, szent
apostolaiddal, a dicsőséges vértanúkkal, Szent N.-nel (napi- vagy védőszent) és
minden szenttel együtt. Az ő közbenjárásukban bízva reméljük, hogy mindenkor
megsegítesz minket.
Kérünk, Istenünk, hogy engesztelő áldozatunk hozzon az egész világnak békét és
üdvösséget. Erősítsd meg hitben és szeretetben földi zarándokútját járó
Egyházadat: szolgádat, N. pápánkat és N. püspökünket, a püspökök testületét, a
papságot és egész megváltott népedet.
Teljesítsd kegyesen házad népe kéréseit, hiszen te akartad, hogy színed elé
álljunk. Jóságos Atyánk, vond magadhoz irgalmasan a világon szétszóródott
valamennyi gyermekedet.
Elhunyt testvéreinket pedig és mindazokat, akik a te kegyelmedben költöztek el
ebből a világból, fogadd be jóságosan országodba, ahol, reményünk szerint,
dicsőségedben velük együtt mi is örökre gazdagon részesülünk Krisztus, a mi
Urunk által, mert általa árasztod el minden jóval a világot.
Őáltala, ővele és őbenne a tiéd, mindenható Atyaisten a Szentlélekkel egységben
minden tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké.
Amen.
A SZENTÁLDOZÁS SZERTARTÁSA
Üdvözítőnk parancsára és isteni tanítása szerint így imádkozunk:
MIATYÁNK
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te
országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi
is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vigy minket kísértésbe; de
szabadíts meg a gonosztól.
Szabadíts meg, kérünk, Urunk, minden gonosztól; adj kegyesen békét napjainkban,
hogy irgalmadból mindenkor bűn és baj nélkül éljünk, míg reménykedve várjuk az
örök boldogságot és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljöttét.
Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.
Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondottad apostolaidnak: „Békességet hagyok rátok,
az én békémet adom nektek.” Ne vétkeinket nézzed, hanem Egyházad hitét, őrizd
meg szándékod szerint békében, és add meg teljes egységét. Aki élsz és uralkodol
mindörökkön-örökké.
Amen.
Az Úr békéje legyen veletek mindenkor.
És a te lelkeddel.
Köszöntsétek egymást a béke jelével.
Legyen békesség köztünk mindenkor.
AGNUS DEI
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: irgalmazz nekünk.
Isten Báránya, te elveszed a világ bűneit: adj nekünk békét.
Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív
asztalához Jézus, az Isten Báránya.
Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj,
hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.
Krisztus teste.
Amen.
ÁLDOZÁS UTÁNI KÖNYÖRGÉS
BEFEJEZŐ SZERTARTÁS
Az Úr legyen veletek.
És a te lelkeddel.
Áldjon meg benneteket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Amen.
A szentmise véget ért, menjetek békével.
Istennek legyen hála. |
|