Katalin, a szép királylány az egyiptomi
Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai
közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312)
Alexandriába látogatott, halálos ítélettel
fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a
bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a
keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény.
Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr
Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a
költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e
világ bölcsességének hiábavalóságát.
A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de
kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a
bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és
lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos
vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen
Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven
bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban
egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A
császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor
ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték,
Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál
pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik
az örök életet.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői
trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az
ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat
neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt.
Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette
Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal
megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott
töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta
föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy
esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő
testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az
kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint.
Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló
kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett.
Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták
ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek
darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól
megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények
hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát,
hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen
folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban.
Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a
testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt
lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is
fejezzék le.
A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy
mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek
róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és
borban, testük egészséget nyerjen és minden földi
jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja
meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől,
s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az
ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges
gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban.
Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók
számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely
jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a
hóhér kardja alá hajtotta.
Ami ezután történt, az a legenda szerint
nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e
földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem
vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek,
fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen
temessék el.
A 6--7. században görögül írt Katalin-passiót
valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás
elől nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal
Rómába, ahol a 14. században kiegészítették
gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a
ciprusi király leánya, akit szülei csodás
ajándékként kaptak Istentől. Miután fölserdült és
megkeresztelkedett, másnap megjelent neki látomásban
a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte
Katalint magának.
A középkorban széles körben és nagyon bensőségesen
tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a
hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok,
filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi
Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből
következően a középkori főiskolák, könyvtárak,
tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok
védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó
imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is
segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a
kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a
börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje
elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak
szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett
késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok,
akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül
hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is
segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A
tizennégy segítő szent közé sorolták. |