Szomorú Őszike
Születésnapomra
A nóta mondja: elütnünk és meghalunk.
Valakiktől valamit megkapunk, sokszor
nemhiába
A véletlen szerinti határok között
küzdeni illik.
Megtanultuk, hogy Darwin már hajlott
korában
Óvatosan jelenti: küzdelem kell az
élet folytatásához!
Köszönöm Anyám, Apám, és ezernyi
felmenőm
Ezt a kuszának látszó kitartó,
kutatással érthető világot.
Az életemet , a nagy családot.
Ezek elszálltak felettem, szél futta
sárkányi lebegő gatyával
És a levegőnél is tisztább fejjel.
Ujjongok most is, Apám hazatért
hadifogság után,
Csippás, csöcsehagyott
macskakölyökként csodálhattam.
Aztán valahogy összenőttünk, talán
mindent tudó munkája után,
A pontossága, az örökölt tudása,
akarata, kötelességtudása csoda volt,
Köszönöm Anyámat, Apámat Istenem tán
még józan ésszel.
A rajtuk keresztül megszabott infinit
világot megismerhettem.
Ők tudták, határt nem szabtak: tanuld
meg fiam!
Áld meg Anyámat Istenem! Védett a
bunker sötétjében,
A félig
előtt ház hidegében akkor is magabiztos feláldozással
A családért, rokonokért jókedvvel
végzett munkát,
A mindig másokat segítő életét!
Áldjad ennek a két embernek
együtthúzó erejét, mert példaképek nekünk.
Hallgasd meg teremtőm a most
felszálló, emlékeimből fakadó száraz rövid imámat
Áld meg Anyámat, Apámat!
Dr. Erőss István 66 éves
Őszike
Emlékező vers egy útjelző táblához
Berzence felé
Az egykor volt utca hársfalombjai
alatt
Fordult az út Szent László arany
rezgésű nyárfái felé
Baráti jegenyesora mutatta utat
Berzence felé.
A „Pógár Erdőn” túl a rezulán
Zöld –szürke levelét mutatta a tölgy
Határsáv volt, de sok titkos szerelem
vége is itt volt!
Hercegi lenia tiltott mese volt
Berzence felé.
Zsongó tölgyes, ott voltam kismanó,
ahol a ciklámen virít,
„Az Anyja mindenit!”
Valóság álmát álmodtam, Rinyát
Gomba, tőzike a világ közepe
Berzence felé.
A ragadozó már ellódult, szárnya
fogta a levegőt
Vergődtem, futottam alatta
A Szaturi már háromkor nyitva volt
Bölcs tehén szagom bájos hölgyemnek
„nem smakkolt”
Halász, tó és hal szaga ragadt rám
Berzence felé.
Egykor gyakornok úrfi én,
Billegő „lóringójával” indult álmai
erdeje felé,
Ahol hullattam első forró férfi
könnyeimet a semmiért….
Ismét virágot szedtem a sírokra és az
új kedves elé Berzence felé.
Volt egykor egy
őszike
A
szélben csavarodott pókháló harmatcseppjén megtörő fény
A
kagyló éle, a rák íjesztése – villanó:
Összeszorított szája –úgy hallgatok én
A
csillaghullás rőtt közepén az üstökös farkát markomba szorítom
Csillagporos rozs-pipacsos mező közepén
Az élőt a teremtőt ordítom én !
A
romlott látásom kezdetén
Hamvas zöld, lángoló piros…
Vak leszek vagy „vadakat terelő”?
Fájdalmas ,aszott, ráncos a gondolat
Tudod a fagyökér követ feszítő erejét:
Markol és élni is tud…
ZACHAR
2009 november
Őszi
ígéret kora tavasszal
Te vagy a tavaszi ígéret.
Te vagy az enyém, én a tied,
Érted?
Sárban, mocsokban,
Úgy jön a világra a tavasz is,
Olymposi istenek lába közöt!
Olvad a hó, a földet itató víz csordul,
Mezítláb járhatsz!
Körmünk már kieresztve,
Kacor bajszunk meresztve,
Éles fogú kandúr, nyúlj el,
A tavasz ünnepén!
Rózsa vesszeje, épséges, él,
Virágot váró rügyekkel,
Bólogató, sokszirmú,
Illatos, színes fejet remél!
Az ámbituson ülünk, sokan.
Jön-e rokon, látogató, barát,
Csomaggal, butykossal, hazai illattal,
Vidáman.
Kérdem a Solo Tavaszt,
Aki ígér, végül nem ad.
Dolgozni kell!
Szőlő, gyümölcs ?Maga keresett.
Ezen mód. A kör beteljesedett.
Őrizd a Földet, ajándékba kaptad.
Ne a világot ajnározd,
Ezt a kis Gályát sem ismered,
Sem magadat
Az ígéret itt marad.
Te, aki olvasod, érzed a tavaszt!
Hideg, csendes alkony,
Füst illata leng,
Még fűtenek.
Nyálcsordító illat szivárog a tető között,
Sonkát, a késői vágást füstölik.
Éles a levegő. És
Lassan érik a szerelem,
De eljön az idő,
Pünkösd, akác, hárs,
És az esküvő.
Nyomorult Őszike
Két testvérem sógorom után,
Jól emlékszem minden szóra,
- CSÖND –
Egy ősi dúdoló zöng
- ALTAT –
Rokonok, barátok éveinek száma
- CSÖNG –
Én következem. Az ünnepen!
Várd ki a sorod végét!
Égett a gyertya, Húsvét ünnepén.
Hallottuk szüleink szavát még :
Tudod a kötelességed ,
Dolgozz! amit örökbe adtunk
Tehetséged szerint.
És égett a gyertya ,a két végén.
Dolgozzatok gyermekeim!
Az olvadt viasz tükrözött,
Az olvadt még formálható,
Lett belőlem nyújtott Orwell-i ló.
Gondjaim visszakérem,
Forró érzéseimet elvitte már.
Ugye Ön volt itt elsején,
Hogy 1 millió forinttal tartozom én,
8 ezret vettem fel az ablakban,
Megbízható forintokban.
Ők hiszik, törvényt adhat az Orwell-i parasztnak!
Te, aki, netán, ha olvasod
E naiv gondolatot a síroknál,
Ott legalább érzed már
Az áramlatot ugye?
Őszikék, a hideg alkonyat.
ZACHAR
2009 december
Őszike az otthonhoz
Miért szomorú ez?
Itt vidám ünnep van.
Neve játékosan: az Élet.
Itt mind ahányan vagyunk,
Gyermekek vagyunk.
Hol volt, hol nem volt:
Az Otthon. Az ellenállást adókat
Legyőzve a szerkezet elindul.
A fogaskerekek csikorogtak,
A tudás, az akarat olaja
Mindent megmozgat.
Már előtted a Föld, a könyvtár,
Csizmás
kandúr-hétmérföldes csizma
Varázssapka, mindent tojó
Tyúk, fehér ló, sarkantyú.
Mind a tied, ha érzed
az
Otthon melegét.
Vannak felmenő szakmenedzserek,
Tanfolyamok, nagymenők,
De amit itt megtanulhatsz,
Azzal elérheted az „utolsó
Máglyára menőt.”
Zachar
2010 január
Őszike napszúrással
Újra nyár van. Öreg, hát Epikuros után gondolkodom.
Ülök a fenekem két partján (seggem).
Függvénnyel alig leírható
(Inflexio, inklináció,
fluctuáció, errozió, aranyér, stb.).
Hát a nyári ringló a fosató,
Szorít, a két rész között.
A sárga foltos, ősi csíkot adót:
A sárga csík elvezet a lét másik végéhez
- a WC-hez.
Eszköz híján nem áll meg a gondolkodás.Ott a VÍZ.
És megint elölről …
Vibráló fény, a Nyár, vagy
Hullámzó adagokban
Erdei szamóca illatod, színed
A körtét utánzó tested
Pille ruhád, köldöködön
Marcangolja a szél a pihe
Kis kacér zászlaját.
Újra nyár volt, újjá bájoló,
Színű, vibráló lepkeszárny
Vetkőzött, táncoló fény járt,
Lepkeszárnyú szitakötő táncot.
A hasadon és melled gombján
Virágok.
De jönnek mások
Grófok, négyszög számok
Tér-idő.
Fogadd el.Már létezik az
Ezzel ellenkező.
ZACHAR
2009 augusztus
|